Sziasztok! Igazából ezt a bejegyzést nem terveztem volna, de. Úgy gondoltam, hogy neki kezdek, de félbe meg nem tehetem publikussá. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok valamit faragni.... Most a kiismerés lenne a téma. Egyenlőre... Nem tudom ti tapasztaltatok már-e ilyet, de engem ez vezetett egy újabb bejegyzés rásához.  Lehet zavaros nektek így az egész, de mindjárt világos lesz minden. Vagyis remélem.  Nekem elég érdekes. Hisz még senki nem mondta azt, hogy mi a gond, naa látom valami van. Na jó hazudtam. Volt már ilyen, de az mégse olyan. max olyan volt, hogy: Min gondolkodsz. (Semmin nem gondolkodtam, csak bámultam ki a fejemből.) De látom, hogy valamire ondolsz, de ha nem akarod ne mond el.  Nem tudom ti mit gondoltok erről, de engem az ilyen nagyon tud iritálni.  Aztán mostanába többen is (másik oldalamon szántam is ennek egy bejegyzést) hogy többen látják, hogy nem vagyok happy. Rólam tudni kell, hogy vannak olyan napjaim amikor vagy eszembe jut valami régről és azon rágódok (így is sokat gondolkodok egy kis hülyeségen is, amivel tisztába vagyok, de ezen változtatni nem tudok. Vagy nem akarok annyira? na ez meg nem igaz...) Szóval. Vissza térve a témára. Ez elég fura, hogy ha nem írok blogot, ezáltal nem tud senki semmire következtetni, az írásomról még is érzi, hogy valami van... De nem is beszédből, vagy arcmimikáról látja, vagy hallja, hanem írásról. Mondhatom ehez tehetség kell. De ez kérdésnek is mondhatom. Ehez tehetség kell? Vagy csak jól ismernek ezek az emberek?! Nem tudom... No mindegy is. Ami azt illeti egy téren jó, viszont másik téren nem. Olyan téren jó, hogy ki tudod önteni a szívedet olyan embernek, akit barátként, vagy nem barátként (jelen esetben barátként) tekintünk rájuk és ők is ránk (remélve). Mint az elején említettem, hogy tök alaptalanúl jönnek néha elő belőllem olyan pillanatok, hogy uff, de rossz kedvem van most. Néha tényleg nem tudom miért. Néha vannak okai is igen... De nem mindig...  De nem is  boncolgatnám tovább a témát, ezt le is szeretném zárni.

Eszembe jutott egy ötlet. Gondoltam megosztom veletek. Vagyis ez így elég hülyén hangzik, hogy veletek, mert elvileg csak 4 ember olvassa a blogom, de ma már több, mint 4 látogatóm van is. Ilyenkor miért nem írbak a hatamba egy véleményt? vagy csak egyszerűen véletlen felnéztek? Áh nem hiszem... Max kíváncsiságból, aztán nem tetszett nekik és leléptek. Ezt már jbban el tudom képzelni. Ezek a mondatok elég gyerekeseknek tűntek, de nem baj és azt is tudom, hogy ezt a megjegyzést jobb lett volna elkerülni, mert valahogy nem illik ide, de az újam ezt már beütötte szövegnek... Na a lényeg, amire ki akartam lyukadni. Mi lenne, ha minden, vagy majdnem minden bejegyzésemnél lenne egy idézet. Egy olyan idézet, ami éppen engem mutat be, arról amit a blogom megírása után érzek. Nem feltétlen az oldalra gondolok evvel kapcsolatba, hanem bármi mással. A hétköznapi életre gondolok e szó alatt.  Ezek között lennének saját és netről össze gyűjtött idézetek is. Mielőtt bárkiben felmerülne egy kérdés. Hogy én írtam már idézeteket? Nem, nem írtam még. Mostanába kaptam rá csak az idézetek olvasására. De igen volt már olyan, ha elolvastam egyet, abból egy másik eszembe jutott. Vagyis kicsit átalakítottam, átformáztam, beraktam új szavakat, kicseréltem szavakat és már meg is van az aránylag saját idézetem. Tervem igen van, hogy vezetni fogok egy ilyen naplót. A naplóról jut eszembe. Egy új bekezdést szánok inkább annak... Vissza térve az idézetekre. Van hátránya is. Lehet bizonyos emberek máshogy fognák fel. Még én egy idézetet szomorúság jelképének veszek fel, addig lehet, hogy az olvasó szerelmes idézeként gondolja azt. Ilyen ügyben nem a legjobb, de erre való a chat. Hogy megkérdezzük. Bár én azt gondolom, hogy ha van egy blogunk és alatta egy idézet, akkor a blogból tudunk következtetni...

Itt a várva várt új bekezdés. Előzzőben ígértem, hogy újat nyitok a naplónak. Milyen naplóra gondoltam? Olyanba amibe a gondolatainkat levezetjük. Én ilyet nem vezetek. MÁR!!! Régebben vezettem. Mindig máshová raktam. Hogy ne találjanak rá és ne olvasgassák. Abba mindent leírtam. Még azt is, amit senki nem tudott és nem is tud. Bár mit ne mondak egy iylenhez nagy önbizalom kell, hisz ha valakai rátalál... Egyszer tesóm látta, hogy lerakom anaplómat az ágyra. Kihajtotta egy oldalon és el is olvasta. Mire észbe kaptam már elolvasta. Elvileg csak azt az egyet, ami nem is volt olyan gáz. Utána másnap fogtam és kitéptem azokat a lapokat, amelyekre már írtam. Azokat is darabokra tépkedtem, majd kidoptam a kukába. Ez 2010 nyarán történt. Hónapot nem tudok mondani, mert nem emlékszem. Azóta hiányoltam azt, hogy leírjam valhova a bajaimat. Ezért is jött létre a blogom, amit még nem írtam le, így itt volt az ideje és tádám... elintézve.  Bár ez nem is olyan... Itt nem írhatom le minden bajomat és bánatomat. ide nem önthetem ki a szívemet... Egyrészt nem biztos, hogy érdekelné az olvasókat, bár az olyan ne olvassa. Ha valakit még is érdekel és észre veszi rajtam, elmondom neki. Mint ahogy az első bekezdésben is beszéltem erről.

Ha már ennyire változatosak a téma váltások, ami jelen esetben nem valami jó. Pláne, hogy nincs is közük egymáshoz, csak valahogy mindig áttértem másra. Beszéljünk kicsit a suliról. Nem sok kedvem van, hisz ki zeret a suliról írni... Elég szarúl állok jegyek alapján. Vagyis szerettem volna evben az évben javítani, de ez nem jött össze. Bizonyára annak vonható be. .... Nem, nem a "sok" gépezés, ha valaki azt hinné. Elég nehezen tanulom meg az anyagot és, ha bele is megy a fejembe pár nap múlva "kirepül". Ami elég idegesítő példáúl egy angol szódogánál. Meg hasonlók... Amire ki akartam térni. Nem, nem eszembe se jutott. Minden órámat felsorolni, hogy mik voltak rajta. Egy tanttárgyat szeretnék kiemelni. Ez nem más, mint a földrajz. Ugye 7.-es vagyok és ez a tantárgy most jött be, bár számomra nem új. Mivel 5.-be is van földrajz. Aztán nem tudom mi az oka annak, hogy 6.-ba nincs, de nincs. 7.-től,  az az mostantól megint van. A tanár is rossz és maga a földrajz is pff. A tanár eleve oylan, hogy mindent egybe kérdez. Így is nehéz megtanulni az adott anyagot. Pláne nekem, hogy én nehezen tanulom meg. De még, ha egybe kérdezi... Ehez viszonyítva majdnem megbuktam félévkor. Az az ezek a jegyeim voltak: 1, 2, 1 2. Ebbe a sorrendbe. Tudom katonások... Ebből az első 2-es az témazáró. Az az azt kettő jegynek kell számítani és így álltam 1,6-ra, ahol a tanár még nem adta meg a kettest. Így feleltem. Ez a felelés 5.-én, az az csütörtökön történt meg. 2 anyag volt megadva. Usa és Amerika (minden amerikából. Részei, meg azok a bonyorult izék) Én inkább USÁT választottam. Az elejét elmondtam folyamatosan. Pl bevándorlók franciák és az angolok. Behurcoltak a négerek. Hivatalos nyelv az angol. Részei: mexikó, mexikói öböl, Xsendes óceán, Kanadai... na jó nem mondom el az egész anyagot. Nem, ehez nem vettem elő a füzetem, mielőtt valaki azt hinné. Szóval az a lényeg, hogy feleltem a 2-esért. 3-ast kaptam a feleletemre. Nagyon izgultam. Egy kis psukát is írtam az egyik újamra.. De izgulásomba letöröltem, de nem volt rá szükségem, mert az nélkül is tudtam végül. Szóval földrajzból félévkor 2-es leszek. Rajtam kívűl 5 ember áll bukásra ebből a tantárgyból. Ők is arra a sorsra jutnak, mint én. Felelésre. Én voltam az utolsó felelő, mert utána tökölt valamit a tanár és így drága osztálytársam kívánsága teljesült. Fanninak... Hogy kövi órán feleljen, mert ő nem tanult. Mint amúgy minden órán... Mármint szinte soha nem tanul. Igazából erről ennyit akartam volna mondani. Nem menőzésből írtam le, hogy jujj 2-es leszek és milyen menü, hogy nem 5-ös. Szerintem aki ilyet gondol.. Én a helyébe elszégyelném magát. De én nem direktből csinálom....

Úgy gondolom ezt muszály leírnom. Ezt a "problémámat" nem szeretném kiteríteni nektek, inkább körülírnám. Azt hiszem így lesz a legjobb.  Én egy olyan ember vagyok, aki egy ember felé vagy nagyon könnyen nyílik meg, vagy nagyon nehezen. Nos. Egy illetővel az első választás történt. Már ismerjük egymást neten keresztül egy ideje. De még sem régóta. Beszélgettünk sokat, no meg kammoztunk. Gondolom kérdéssé vált, hogy miért beszélek múltidőbe.  Nos azért, mert egyenlőre úgy érzem, hogy ez a múlt. Egy emberről van szó, aki választási kényszerre "kényszerítettek" és én segítettem neki mindenbe. Ugrottam, ha kért valamit. Próbáltam a magamból maximálisat teljesíteni csak azért, hogy neki jó legyen és ne essen rosszul neki semmi. Igen ám, de olyat kaptam, amire nem vártam. Egy nap felléptem a netre és az elvileg "nagy ellensége" vele dumcsisztak egy a fb-n. Mintha puszipajtások lennének. Én rákérdeztem és igaz is. Ez kicsit rosszúl esett és még mindig bánt. Bizonyára nem is lesz ez máshogy. Próbáltam neki leírni, de igazából egy idő után nem is írt, szóval úgy döntöttem hagyom és, ha akar majd ő ír. Ettől függetlenül elég rosszúl eset a szitu, hisz nemrég ismertem meg és bíztam benne, majd segítettem neki. Mindegy, ez így alakult.

UI: A menüknél levettem az én képemet, mert ha azt akarom, hogy ez egy ilyen kis titkos blog legyen ismerőseim elől, ha a képem kint van, nem jó megoldás.